A csapat azért állt össze, mert jól érezzük magunkat együtt . Kiváltképp, ha ezzel másoknak is jó kedvet csinálunk. Szeretünk jókat mulatni, szeretjük megmutatni, hogy milyen az igazi vendéglátás, és ezekért áldozunk is. Ha felverjük a Betyár-tanyát, nem nézzük a hasznot, csak a vidámságot, a finom borokat és a jó ételeket. Mivel ezt már több éve csináljuk, hagyománnyá vált. Ezt ápoljuk is, így mi is hagyományőrzők vagyunk.

A csapat először a 2008-as I. Lápi Disznótoroson állt ki, akkor még, mint a Molnár Gyula barátai. Lápi Betyárokként még abban az évben, az Ecsedi-láp Fesztiválon mutatkoztunk be. Ez olyan sikeres volt, hogy több helyre meghívtak minket. Így eljutottunk: Fábiánházára, Kölcsére és Penyigén a Szenke-parti Vásárra .
2009-ben a disznótoroson még Két Molnár és Barátai néven futottunk, de a Fesztiválon és más rendezvényeken már csak Lápi Betyárokként jelentünk meg. 

Azóta számtalan rendezvényen vettünk részt.

Betyárvilág a lápon

Az Ecsedi-láp környéki falvak lakói szívesen emlékeznek vissza a betyárokra, akik gyakran a lápban találtak menedéket. Kik voltak az Ecsedi-láp betyárai? Üldözött parasztok, földönfutóvá lett pásztorok, Rákóczi kuruc katonái vagy éppen a kötelező katonaság elől bujkáló, a falu társadalmából kirekesztett személyek. Hírük bár rettegett volt, a lápmenti települések szegényebb lakóit nem bántották, kapcsolatuk a kölcsönös bizalmon alapult. Ők ismerték leginkább a lápvilág titkait, hiszen a törvény elől menekülve rákényszerültek, hogy úgy ismerjék a „Rét” rejtett zsombékjait, szigeteit, mint a tenyerüket. Olyan sohasem volt, hogy a falubeli ember a pandúrt vagy a csendőrt „ráküldje” a szegénylegényekre.
Mivel az Ecsedi-láp zárt, rejtett világ volt, ennek köszönhetően a betyárokról szóló történetek hosszú időn keresztül fennmaradtak. Ezek az elbeszélések néprajzkutatók gyűjtésein keresztül is tovább éltek, így például Nedelka Pál ecsedi mezőőr visszaemlékezése, aki 1958-ban így mesélte el az öregektől hallottakat:
„Vásárra mentek az emberek. Egy szegényasszonyt megszólít a betyár:
• Aztán nem fél a betyároktól?
• Mért félnék – mondja rá az asszony – nincs énnekem semmim, mért bántana. Mit venne el tőlem.
Jött egy módos asszony. Annak is feltette a kérdést a betyár. Az meg azt mondta:
• Ki is marnám én a szemit annak a betyárnak, csak engem szólítana meg.
Hát a betyár megkérte az asszonyt, hozzon neki a vásárról csizmára való patkót, hozzávaló szeget.
Jött a vásáról a szegény asszony, annak fától fáig mérte a rőföt a betyár a sok szövetbül. Annyit, hogy alig bírta vinni hátán az asszony. A módosnak meg a sarkára verte fel a patkót. Négykézláb ment haza az asszony.” (LUBY 1958. XXXII/31. I. 3-4.).

Hasonló elbeszélés maradt fent Kun Zsigmond ecsedi pásztor visszaemlékezéséből:
„A pásztor meg a betyár jó viszonylatosságba voltak egymással. Nem is lehetett máskép, ha a pásztornak az élete kedves volt. Ha kérdezte is [egy]idegen, azt mondta, nem látott, nem hallott semmit.” (LUBY 1958. XXXII/31. I. 37.).

A térségben ismert betyárok életét a népi emlékezet megőrizte. Így ismerjük például Geszten Jóska, Zsiros Pesta, Zöld Marci, Viola János, Becskereki, Kócsi Feri, Fekete Józsi, Kopogó Pali és Kutyaláb Miska alakját.
„Gesztény Jóska, Zsiros Pesta, Zöld Marci, Viola János voltak a hires betyárok. De arról, hogy felakasztották, csak egy betyárról tudok, az is inkább rablógyilkosnak mondható mán. Csaholy felé menő uton akasztották fel 1860-ban. […] A feleséginek meghagyta, hogy ugy tanitsd a gyerekemet, hogy erre a bitófára ne jusson…” (LUBY 1958. XXXII/31. I. 41; LUBY 1958. XXXII/31. II. 22.).

A betyárok között rengbéli különbség volt. Az „igazi betyár” már a külsejéről is felismerhető, „gyócsingbe, gyócsgatyába járt, sarkantyús csizmát viselt, mint Gesztély Jóska” (FARKAS-GAÁL 1981: 25.). Az elmondás szerint Zöld Marcinak és Becskerekinek szép, hegyesre sodort bajusza volt (LUBY 1958. XXXII/31. II. 22.), Zsiros Pesta azonban már csak tyúkot, libát lopott, ő már csak „tarisznyabetyár” volt (FARKAS-GAÁL 1981: 26.).

A betyárok tettei az Ecsedi-láp falvainak dallamkincsében is megőrződtek. A Fekete-gyűrű fa sátor című ismert szatmári népdal egyik változatában az említett híres lápi betyár, Geszten Jóska alakja is megjelenik:
„Fekete-gyűrű fa sátor / Kiben Geszten Jóska táncol” (MORVAY 2009: 425.).

A Morvay Péter által gyűjtött börvelyi dalban is megelevenedik:
„Geszten Jóska oly híres volt / Hogy még koporsója sem volt / Ott nyugszik a föld gyomrába / Egy kis fekete gubába.” (MORVAY 2009: 425).
Geszten Jóskával kapcsolatban megemlítik, hogy kisasszonyruhában rabolta ki a nagyobb városok boltjait (FARKAS-GAÁL 1981: 25.). Kodály Zoltán az erről szóló népdalt a szatmári Gacsályban gyűjtötte föl: „Geszten Jóska mint Kisasszony / Végigsétált Pest városon / Azt írta a bót ajtóra / Itt vásárolt Geszten Jóska” (Kodály – rend. 177. dosszié (20371 – 20496). KR 20437, ld. még DÖMÖTÖR 1930: 19-20.).

Nemcsak a népdalokban, hanem különböző irodalmi alkotásokban is megjelennek az Ecsedi-lápon garázdálkodó betyárok. Egy másik híres betyár, Oroszlán Gabi tetteit a hódmezővásárhelyi lapok hasábjain is megírták (N.N. 1906a.: 3.; N.N. 1906b.: 9; N.N. 1924: 3.), de találkozunk vele Jókai Mór A lélekidomár című regényében is (JÓKAI 1897. 82-95.). A regényében szerepelő a „Korcsmárosné, nekem halat süssék kend…” kezdetű betyárdalról Jókai így nyilatkozik: „…eldaloltam azt a betyár nótát, amit még akkor nem ismertek, csak az Ecsedi-láp körül.” ( GULYÁS 1925: 133.).
Az Ecsedi-lápról, mint menedéket nyújtó helyről Móra Ferenc a Rab ember fiai című regényében így ír: „Azokban a rossz időkben csakugyan a leghíresebb menedéke volt a Tisza-vidék bujdosó népének az Ecsedi-láp. Ez a rejtelmes víztömeg, amelyikről még azt se lehetett tudni, micsoda. Folyó-e vagy állóvíz? Tó-e vagy csak pocsolya, avagy éppen tenger? Két dajkája is van: a Szamos meg a Kraszna, mégis olyan, mintha ő volna az anyja ennek a két folyónak. Egy külön világrész ősi vadságban, ahogy az Isten megteremtette. Ország, amelynek népét soha senki meg nem adóztatta, útjait az Istenen kívül senki ki nem mérte.” (MÓRA 1955: 57.).

Felhasznált irodalom:

BEREY József
1908 Az Ecsedi láp. In Borovszky Samu (főszerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár vármegye. Budapest: Országos Monografia Társaság.

DÖMÖTÖR Sándor
1930 A betyárromantika. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest

FARKAS József – GAÁL Domokos
1981 Amiről az Ecsedi-láp mesél. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó

GULYÁS József
1925 Jókai és a népdalok. In Solymossy Sándor – Madarassy László (szerk.): Népélet. Az Ethnographia harmadik folyama. A Magyar Néprajzi Társaság Közlönye. III. (XXXVI.) évf. Budapest

JÓKAI Mór
1897 A lélekidomár I-II. Révai Testvérek. Franklin-Társulat Nyomdája, Budapest

KRIZA Ildikó
1982 Zöld Marci. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon V. Sz-Zs. 624. Budapest: Akadémiai Kiadó

LUBY Margit

1958 Az Ecsedi-láp (kézirat). Szatmári Múzeum Adattára XXXII/31.

MÓRA Ferenc
1955 Rab ember fiai. Ifjúsági Könyvkiadó. Budapest

MORVAY Péter
2009 Az Ecsedi láp. In Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle. XLIV. évf. 3. sz. Móricz Zsigmond Könyvtár, Nyíregyháza

NÉV NÉLKÜL
1894 A magyar művészek által Jókainak átadott albumból. Vasárnapi Újság. 41. évf. 1. sz.
1906a Vásárhelyi történetek. A gyihisek. Vásárhelyi Reggeli Ujság. 2. évf. 67. sz.
1906b Olasz apám… Vásárhelyi Reggeli Ujság. 2. évf. 355. sz.
1924 A fehér zsandár. Vásárhelyi Napló. I. évf. 67. sz.

Kodály – rend. Kodály Zoltán kéziratos dallamgyűjteménye (1905-1958). 177. dosszié (20371 – 20496). KR 20437. https://library.hungaricana.hu/hu/view/ZTI_KodalyRend_177/?pg=90&layout=s.