Az „Ecsed vára – Régészeti kutatás, történeti emlékezet és jövőbeli lehetőségek” című szakmai konferencia 2026. március 2-án került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében, Nagyecseden. A rendezvény kapcsolódott a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójához kapcsolódó emlékévhez, és célja az ecsedi vár történetének, régészeti kutatásának és kulturális örökségének széles körű bemutatása volt.
A konferencia tudományos és ismeretterjesztő jelleggel valósult meg, egyaránt megszólítva a szakmai közönséget, a helyi közösséget, pedagógusokat és diákokat. A program középpontjában az egykori ecsedi vár történeti jelentősége, kutatási lehetőségei, valamint a jövőbeni örökségvédelmi és közművelődési hasznosítás kérdései álltak.
A rendezvényt ünnepélyes megnyitó nyitotta meg, majd a szakmai előadások során elismert kutatók és helytörténeti szakemberek mutatták be kutatási eredményeiket.
Dr. Németh Péter előadásában az ecsedi vár 1669-es inventáriumát ismertette, történeti forrásokra támaszkodva bemutatva a vár egykori szerkezetét és működését.
Jakab Attila előadása az ecsedi vár régészeti kutatásának lehetőségeit, a feltárások szakmai szempontjait és a további kutatási irányokat mutatta be.
Nyíri Kálmán a talajradaros vizsgálatok eredményeit ismertette, amelyek jelentős segítséget nyújtanak a lehetséges régészeti kutatási területek meghatározásában.
Sárvári Tibor előadásában és digitális bemutatójában az ecsedi vár virtuális rekonstrukcióját ismertette. A részletes 3D modell a történeti források és régészeti kutatások eredményeinek felhasználásával készült el, és a konferencia egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó programeleme volt.

A konferencia fontos eleme volt a közösségi és oktatási szemlélet erősítése. A délutáni program keretében helytörténeti vetélkedő valósult meg diákok számára, amely játékos formában segítette a fiatalok történelmi ismereteinek bővítését és a helyi identitás erősítését.
A program záró szakaszában kerekasztal-beszélgetésre került sor „Ecsed vára – Jövőbeli lehetőségek, emlékhely és közösségi emlékezet” címmel. A beszélgetés résztvevői a vár jövőbeni kutatási lehetőségeit, a lehetséges emlékhely kialakítását, valamint a digitális és oktatási célú hasznosítás lehetőségeit vitatták meg. A fórum hozzájárult ahhoz, hogy szakmai és közösségi párbeszéd induljon el az ecsedi vár hosszabb távú megőrzéséről és bemutatásáról.
A konferenciát több kísérőprogram is gazdagította. A résztvevők megtekinthették az „Ecsed vára a történeti források tükrében” című kiállítást, amely korabeli dokumentumok, térképek és illusztrációk segítségével mutatta be a vár történetét. Emellett bemutatásra kerültek a konferenciához kapcsolódó rajzpályázat alkotásai is, amelyek a fiatal generáció kreatív módon történő bevonását szolgálták. Minden pályázót díjazásban részesítettünk.

A program részeként helyszíni séta is megvalósult az egykori vár környezetében.
A rendezvény szervesen kapcsolódott azokhoz a korábbi helytörténeti és kulturális programokhoz, amelyek az elmúlt években az ecsedi vár és az Ecsedi-láp történetének feltárását szolgálták. Az előzmények között kiemelhető a 2022-ben megvalósult „Ecsed vára” könyvbemutató, a 2021-es „A Szent Korona Ecseden” című konferencia és megemlékezés, valamint a 2020-as „Miről mesél az Ecsedi-láp?” konferencia. A korábbi rendezvények és kutatások jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ecsedi vár témája folyamatosan jelen legyen a helyi közösségi és kulturális életben.
A konferencia eredményeként tovább erősödött az ecsedi vár történeti és régészeti kutatásának szakmai háttere, valamint a helyi közösség érdeklődése és elkötelezettsége a kulturális örökség megőrzése iránt. A rendezvény hozzájárult ahhoz, hogy az ecsedi vár jövőbeni kutatási, örökségvédelmi és turisztikai lehetőségei szélesebb körben is ismertté váljanak. Hosszú távú célunk, hogy a konferencia hagyományteremtő szakmai programmá váljon, és évente új kutatási eredmények, közösségi kezdeményezések és kulturális együttműködések bemutatására adjon lehetőséget.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta (Pályázati azonosító: 504108/14173).

Megszakítás