ecsedilap1Az Ecsedi – Láp nevét Nagyecsed településről kapta, melyet a honfoglaló magyarok alapítottak úgy, hogy benépesítették a lápban talált szigeteket.

Ezt megelőzően Nagy – Lápnak nevezték. Nagyecsed és környéke nem egyszerű síkvidék, hanem olyan alföldi táj, amely az Alföldön belül külön vízgyűjtő tevékenységet fejt ki. Földrajzilag a Nyírségi dombság és Szatmári síkság határán fekszik.Az ősidőkben valamilyen geológiai tevékenység folytán a terület a Nyírséghez képest lesüllyedt és az így létrejövő mélyalföldön a Kraszna folyása lelassult, folyamatosan elárasztva a területet,de áradásaival a Szamos folyó is táplálta a lápot. Legnagyobb kiterjedése körülbelül 50km hosszú és 30km széles volt. A táj fő alkotóeleme a víz lett és vele szoros biológiai kapcsolatban a vízi növényzet például a nád, és a gyékény. Az állatvilágot pedig a különböző halfajták pl; a csík, compó valamint a kétéltűek és vízi emlősök alkották. Nagyon gazdag és változatos volt a madárvilág, főleg a vízi madarak sokfélesége.

Az Ecsedi-Láp az ősidők óta itt élő és a folyamatosan ide települő emberek éltetője, védelmezője volt hosszú évszázadokon át. Annyira szoros kapcsolat alakult ki az Ecsedi-Láp és az emberek között, hogy meséikben, mondáikban megjelentek a környezeti elemek (mocsár, vízi növények, különleges tulajdonságokkal bíró halak, kígyóból formált szörnyek, sárkányok, madarak). A 18.században elérkezett az idő az itt élők számára, hogy a biztos bár szűkös megélhetést biztosító lápot visszaszorítsák és új szántóföldek létesítésével elindítsák a fejlődést, gyarapodást. Az első kísérletek kudarcai után a 19.század végén, 1894 – 98 között, országos elhatározásra megindultak a teljes átfogó lecsapolási munkálatok. Ennek befejezésével sikerült végleg kiszárítani az Ecsedi-Lápot. Az Ecsedi-Láp kiszárítása nyomán nyert szántóföldeket azonban még most sem lehet biztonságosan előre eltervezhető módon hasznosítani. A láp bár súlyos sebeket kapott a víz elvezetésével, mégis elpusztíthatatlannak bizonyult. Élővilága majdnem teljes mértékben megsemmisült, de még mindig életjeleket ad magáról. Időről-időre feltámad és ilyenkor az itt élők elveszítik féltve megszerzett uralmukat. Gyakoriak a láptűzek, a csapadékosabb években pedig a tőzeg annyira megszívja magát vízzel, hogy a termelés lehetetlenné válik. Már több mint egy évszázad küzdelme ez, hogy a láp harcol megsemmisítése ellen az őt elpusztítani akarókkal.